BC klán oldala
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Karakterek
 
Járművek,űrhajók,technika
 
A filmről
 
Ne merj lopni!!!
 
Elérhetőség
 
Játék ismertető (menj a trailer-re)
 
BC
 
Star wars videók
 
BC klán anime
 
Episode VI. kivágott jelenetek

A Jedi visszatér az eredeti tervek szerint nem azzal jelenettel kezdődik, amikor C-3PO és R2-D2 Jabba palotájába igyekeznek, hanem egy olyan jelenettel, amiben Luke Ben házában van, és épp R2-D2-ba szereli bele a fénykardját. A kép ennek a jelenetnek a storyboard-ja, azt már nem tudom, hogy leforgatták-e.

 

A következő két képen C-3PO szerepel. Jabba bárkájában épp két alaknak tolmácsol, majd amikor azok összekapnak, szegény a földön találja magát. Ezután találkozik össze R2-D2-val.

 

A következő kihagyott jelenet elég ismert, ez a homokvihar. Akkor történik ez, amikor Hanék a hajóhoz igyekeznek. Erről szintén sok kép van.

 

A Millenium Falconban ugyebár ezúttal nem ülhetett Han és Chewie. De ki is tüzelt akkor a végső csatában? Itt van ő, egy lázadó pilóta.

Ackbar admirális is feltűnt egy jelenetben, ahol egy furcsa sisak van a fején.

Az Uralkodó utasítása szerint Vader a Halálcsillagról a parancsnoki hajóra megy. Amikor azonban érzi, hogy fia az Endoron van, visszamegy. Nem akarják azonban beengedni az Uralkodóhoz, aki épp meditál.

Az endori ütközet egyik leglátványosabb rész lehetett volna a harc a bunkerért, de ebből a jelenteből is jópár filmkocka kimaradt.

És a legvégéről is kihagytak egy jelenetet: amikor már a Császár meghalt, és a Halálcsillagnak is vége, Jerjerrod, a Halálcsillag parancsnoka azt parancsolja, hogy forduljon az űrállomás az endor fele, hogy magukkal rántsák a halálba a lázadókat is. Jerjerrod azonban az utolsó pillanatban meggondolja magát.

 
Idő
 
Számláló
Indulás: 2006-07-03
 
Értelmi fogyatékosok kíméljenek!!! Kérem ne káromkodjatok!!!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Linkek
 
Fajok
 
Extrák
 
Ne lopj mert figyellek
 
Az oldal támogatója...
 
BC
 
Láma mentes övezet
 
Játékokhoz csalások (egy jópár játékhoz nincsen csalás itt)
 
Háttérzene
 
Kód 1
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77